Gumikopás Blog

Hírek, vélemények, elemzések az F1 és az autósportok világából

Egy hét és rajtol az F1: A legfontosabb tudnivalók a szezonról

Pontosan 168 órát kell már csak várnunk és kialszanak a piros lámpák Bahreinben, és ezzel kezdetét veszi a Formula-1 74. szezonja. Íme a legfontosabb tudnivalók az előttünk álló idényről:

9-pre-season-test-day1.jpg

REKORDHOSSZÚ VERSENYNAPTÁR

A Forma-1 valaha volt leghosszabb szezonjának nézünk elébe, hiszen az idei száguldás 23 helyszínen fog megvalósulni. Eredetileg még ennél is több, 24 versenyre került volna sor, azonban az április közepére tervezett Kínai nagydíj nem tud megvalósulni a covid utóhatásai miatt.

A tavalyi naptárból kikerült a Paul Ricard, a Francia nagydíj helyszíne és a helyére mindjárt két verseny érkezik, Las Vegas és Qatar. Vegasban már járt az F1 a nyolcvanas években, ám akkor a futam még a Caesars Palace Grand Prix névre hallgatott és vonalvezetés is teljesen eltérő volt. Az amerikai város utcáin a megszokott időponttól eltérően szombat éjszaka tartják majd a futamot, ami magyar idő szerint vasárnap reggel lesz. A másik új tag Qatar, ami 2021-ben mutatkozott be az F1-ben, azonban a tavalyi nagydíjat a Futball Világbajnokság miatt nem vállalták be, de idén visszatér a mezőny a Losailba és a szerződések szerint ez az elkövetkező tíz évben is így fog történni. 

si202111210543_hires_jpeg_24bit_rgb.jpgA 2021-es Katari nagydíj első pillanatai

Fontos tudnivaló, hogy változott a Magyar nagydíj időpontja és a megszokott július utolsó hétvégéje helyett egy héttel korábban, július 21-23-án látogat hazánkba a száguldó cirkusz. Az időpontváltozást a Belga nagydíj idézte elő, de elméletileg átmeneti, tehát jövőre már a hagyományos időpontban lesz a futam.

A Formula-1 2023-as menetrendje:

1 Bahreini nagydíj március 3. - március 5.
2 Szaúd-arábiai nagydíj március 17. - március 19.
3 Ausztrál nagydíj március 31. - április 2.
4 Azeri nagydíj április 28. - április 30. sprinthétvége
5 Miami nagydíj május 5. - május 7.
6 Emilia-romagnai nagydíj május 19. - május 21.
7 Monacói nagydíj május 26. - május 28.
8 Spanyol nagydíj június 2. - június 4.
9 Kanadai nagydíj június 16. - június 18.
10 Osztrák nagydíj június 30. - július 2. sprinthétvége
11 Brit nagydíj július 7. - július 9.
12 Magyar nagydíj július 21. - július 23.
13 Belga nagydíj július 28. - július 30. sprinthétvége
14 Holland nagydíj augusztus 25. - augusztus 27.
15 Olasz nagydíj szeptember 1. - szeptember 3.
16 Szingapúri nagydíj szeptember 15. - szeptember 17.
17 Japán nagydíj szeptember 22. - szeptember 24.
18 Katari nagydíj október 6. - október 8. sprinthétvége
19 Amerikai nagydíj október 20. - október 22. sprinthétvége
20 Mexikóvárosi nagydíj október 27. - október 29.
21 São Paulo-i nagydíj november 3. - november 5. sprinthétvége
22 Las Vegas-i nagydíj november 16. - november 18.
23 Abu-Dzabi nagydíj november 24. - november 26.

 

DUPLA ADAG SPRINT

A sprintek igencsak kétes fogadtatással érkeztek meg a Forma-1-be 2021 nyarán. Az elmúlt két évben évi három sprinthétvége volt, de idén ez a szám a duplájára nő majd. Hat helyszínen futnak szombaton is versenyt. Tavaly a sprinteken szerezhető pontmennyiség jelentősen megnőtt, hiszen a kezdeti három helyett már nyolc világbajnoki egység jár a győztesnek. Így idén a sprinteken  maximálisan szerezhető pontok egészek 48-ra nőnek, azaz közel két futamgyőzelemnyi egységet lehet szerezni majd szombatokon. Érdekes a sprintfutamok naptárban elhelyezett pozíciója is.Próbáltak minél többet az év hajrájára pozicionálni, ezzel mesterségesen nagyobb hangsúlyt fektetve a végjátékra...

KÉT CSAPATVÁLTÓ, HÁROM ÚJONC, EGY VISSZATÉRŐ

A rajtrács jelentősen átalakul a tavalyi évhez képest. Derült égből a villámcsapásként érkezett a 2022-es Magyar nagydíj másnapján a hír, hogy Fernando Alonso veszi át a visszavonuló Vettel helyét az Aston Martinnál. Néhány napra rá az Alpine bejelentette Oscar Piastrit a spanyol helyére, azonban ezt a megegyezést cáfolta az ausztrál. Kiderült ugyanis, hogy ekkor már szerződésben állt a McLarennel, ahol honfitárást Daniel Ricciardot váltja. Piastri F1-es debütálása természetesen elkerülhetetlen volt azok után ahogy letarolta a formulaautós utánpótlás szériákat. Így is szégyen,hogy egy évet a partvonalon túl kellett töltenie. Óriási tehetség, de azt hiszem, hogy a csúcsformában lévő Lando Norris még így is nagy falat lesz neki.

22-pre-season-test-day3.jpgAlonso már Aston Martin volánja mögött

Az Alpine két lovat akart megülni, de kiestek a nyeregből és néhány nap leforgása alatt veszítették el Alonsot és Piastrit is. Búslakodniuk azonban nemigen kell, hiszen Pierre Gaslyt sikerült becserkészniük a megüresedett helyre, így összeáll az Ocon-Gasly tisztán francia páros. Hiába a közös származás, a két srácnak híresen rossz a viszonya, így bizton számíthatunk belvillongásokra. Persze azt ígérik, hogy minden rendben lesz köztük, de én az Alpine vezetősége helyében rövid pórázon tartanám őket, mert nem lesz egyszerű kordában tartani ezt a két bestiát...

Pierre Gasly helyére a tavaly csodabeugrást mutató Nyck de Vries érkezik az Alpha Taurihoz, akivel már most nagyon megvan elégedve a csapatvezetés. A 28 éves újonctól nagyon sokat várnak, hiszen akár Perez utóda is lehet a Red Bullnál. Persze ez még a jövő zenéje.

Nicolas Latifi Williamstől való távozása miatt a groviaknál is nyílt egy szabad ülés, amelybe a saját nevelésű Logan Sargeantot ültetik be. Az F1 amerikai terjeszkedése szempontjából ez egy nagyon fontos mérföldkő, hiszen több mint 15 év után lesz ismét állandó amerikai tagja a mezőnynek. 

A Haasnál is láthatunk egy pilótacserét. A tapasztalat és hozott pontok hiánya miatt Mick Schumacher kénytelen volt távozni, helyét pedig az örök beugró Nico Hülkenberg veszi át, így idén sem marad német nélkül a Forma-1.

36-pre-season-test-day1.jpg

A partvonalon túl is számos ismerős arcot látunk majd. Daniel Ricciardo a Red Bull, míg Mick Schumacher a Mercedes tartalékosa lesz. Mind a ketten a 2024-es visszatérést tervezik. Rajtuk kívül a fiatalok is ott lesznek: az F2-ben idén ismét a bajnoki címért harcba szálló Theo Pourchaire az Alfa Romeonál, míg az imént említett sorozat tavalyi bajnoka, Felipe Drugovich az Aston Martinnál állomásozik. Utóbbi már autóba is ülhetett a teszteken Lance Stroll kerékpáros balesete miatt és ha a kanadai nem gyógyul fel, a szezonnyitón Drugovich fog versenyezni.

ÚJ VEZETŐ 4 CSAPAT ÉLÉN

A tíz F1-es csapatból négy új vezetővel vág neki a 2023-as szezonnak. Az első dominó Mattia Binotto lemondása volt, így a Ferrari vezérigazgatójára, Benedetto Vignára hárult a feladat, hogy kinevezze az új vörös főnököt. Megkörnyékezték többek között Andreas Seidlt és Christian Hornert is, de mindkét esetben nem volt a válasz, így végül Frederic Vasseur leigazolása mellett döntöttek. Ez egy remek választás és a Ferrarin már most érződik a változás. Vasseur úgy gondolja, hogy a Ferrari tavalyi gondjait (lásd stratégia), nem a rossz egyéni teljesítmények, hanem a strukturális problémák okozzák. E filozófia szerint igyekszik majd 16 év után ismét sikerre vezetni a maranellói gárdát. 

2200137-scuderia-ferrari-fre_de_ric-vasseur-2023-2.jpg

Fred Vasseur helye így megüresedett a Sauber Group (Alfa Romeo) élén, ahova Andreas Seidlt sikerült elcsábítaniuk a svájciaknak, de itt nem csapatfőnöki posztot kapott, hanem vezérigazgatóit. Az elsődleges feladata az Audival való egyesülés levezénylése lesz, amellett, hogy minden gyeplőt a kezében tartva irányítja a csapatot. Csapatfőnöke végül nem is lesz az Alfa Romeonak, hiszen a Seidl által kinevezett Alessandro Alunni Bravi hivatalosan csapatképviselő posztot kap mindamellett, hogy a csapat jogi dolgaival is ő fog törődni, ahogy azt már korábban is tette. Az új vezetői struktúrában - ahol mindenki Seidlnek jelent - megosztják majd a csapatfőnöki teendőket, Xevi Pujolar pálya széli technikai vezetővel és Beat Zehnder sportigazgatóval. 

Seidl Audihoz való távozása már korábban tervben volt, és ezt jelezte is a McLaren felé. Így Zak Brown vezérigazgatóval ki is választották Andrea Stellát, azonban Vasseur távozásával Seidl átköltözése korábban terítékre került, így már most Stella veszi a wokingiak irányítását. Az olasz szakember eddig Seidl jobbkezeként működött, így teljes mértékben belelátott a csapatvezetésbe, amellett, hogy jókora F1-es tapasztalata is van. Seidl hiányában azt hiszem jelenleg a legjobb választás Stella.

Főnökváltás történt a Williamsnél is, ahonnan Jost Capito két év szolgálat után távozik, FX Demaison technikai igazgatóval egyetemben. A helyére pedig a Mercedes korábbi sportigazgatója, James Vowles érkezik. Vele kapcsolatban arról szól a fáma, hogy a Mercedes helytartónak küldte őt oda, ezzel egy "B" csapatot  kreálva az Williamsből.

TECHNIKAI VÁLTOZÁSOK

A tavalyiakhoz képest persze apró, de így is fontos technikai változások jönnek idén. A padlólemez szegélyeit 15mm-el megemelik, míg a diffúzortorkot 10mm-rel. Ezek aerodinamikailag lassítják ugyan az autókat, de a delfinezést csökkentik. 

Fontos változások a Pirellinél is. Az első tengelyre nagyobb tapadású abroncsok kerülnek majd, kijavítva ezzel az autók tavalyi "lomhaságát" a lassú kanyarokban. A száraz pályás abroncsok száma egyel nőtt, hiszen immáron hatféle keverék áll majd a Pirelli rendelkezésére, amelyből minden hétvégére hármat hoznak. 

Az esőgumik terén és újítás jön. Az eredetileg 2024-re tervezett új esőgumik már az Emilia-Romagnai nagydíjtól elérhetőek lesznek. A kék oldalfalú, teljes esőgumikat dolgozta át leginkább a Pirelli. A jobb tapadás mellett azt ígérik, hogy az új esőgumik már gumimelegítő-paplan nélkül is használhatóak lesznek. Ez azt jelenti, hogy a pályán is könnyebben életre lehet őket hívni. 

williamsf1_80662_hires-1.jpg

Az eredetileg tervezett 796 kg helyett végül marad a tavalyi 798-as súlyhatár. A változtatást az FIA tette, hiszen az abroncsok súlya nő egy kicsivel és a delfinezés mérése kapcsán egy plusz elektronikai dobozt is el kell helyezniük a csapatoknak. Ezek hozzávetőlegesen 1,5 kg-os tömegnövekedést okoznak, ezért az utólagos változás. 

 KÍSÉRLETI IDŐMÉRŐK ÉS EGYÉB ÚJÍTÁSOK

2023-ban két helyszínen kísérleti jelleggel kipróbálnak egy új időmérős szabályt, miszerint a Q1-et a kemény, a Q2-őt a közepes, a Q3-at pedig a lágy keverékű abroncsokon kell teljesíteniük a pilótáknak.

Az FIA változtat a DRS-szabályokon. A sprinteken a rajtok és újraindítások után nem kettő, hanem mindjárt egy kör után lehetősig nyílik az állítható hátsó szárny használatára. Ha beválik az újítás, akkor 2024-től a vasárnapi futamokon is bevezetik.

VÁLTOZÁS AZ F1 ÉS AZ FIA VISZONYÁBAN

Mohammed Ben Sulayem FIA elnök körül az elmúlt hetekben/hónapokban egyre fogyott a levegő, az F1 vezetésével való kibontakozó konfliktus kapcsán, amely az új csapatok érkezéséről és az F1 esetleges szaudi felvásárlásáról szól. Ben Sulayem elnök úgy döntött, hogy hátrébb lép a Formula-1 mindennapos ügyeitől, melyeknek felelőse ezentúl Nikolas Tombazis lesz (az FIA együléses bizottságának elnöke) a szövetség részéről. Ben Sulayem nem is vett részt az FIA F1 Bizottság idei első ülésén.

Ezek voltak tehát az újdonságok és a legfontosabb tudnivalók az idei szezonnal kapcsolatban, a lényeg pedig egy hét múlva Bahreinből...

 

képek: F1 Fansite

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gumikopas.blog.hu/api/trackback/id/tr4218058340
süti beállítások módosítása