Gumikopás Blog

Hírek, vélemények, elemzések az F1 és az autósportok világából

Bejelentéscunami: Teljes a 2022-es rajtrács

A keddi nap rengeteg érdekes bejelentést tartogatott az f1 rajongóinak.  
 
Kezdjük is el az Alfa Romeóval, akik hivatalos közleményben megköszönték, Antonio Giovinazzi szolgálatait, majd nem sokkal később bejelentették a helyére érkező versenyzőt, a kínai Guanyu Zhout. 
2021-bahrain-grand-prix-saturday-4.jpg
Nekem meggyőződésem, hogy vannak Zhounál jobb kvalitású pilóták az f1-en kívül, de hiába. Zhuo mögött ott áll az egész kínai piac. Ő tudta hozni azt a pénzmennyiséget, amire a csapatnak szüksége van. Ez állítólag 30 millió dollár. Azt megszokhattuk, hogy egy fiatal versenyző legalább 1-2 formulaautós bajnoki címmel a zsebében érkezik az f1-be. Zhounak ebből jelenleg egy van. Idén megnyerte az Ázsiai F3-at, ami azért nem egy túl komoly vehető sorozat. Ebből korán sem biztos, hogy egy lesz neki mire bemutatkozik az f1-ben, mert az F2 tabelláján jelenleg második helyen áll két hétvégével a vége előtt. Ami viszont csorbítja ezt a jó F2-es szereplést, az az, hogy Zhounak ez már a harmadik szezonja az F2-ben. Oscar Piastrinak, akitől Zhuo 36 ponttal el van maradva, ez csak az első szezonja az F2-ben. Összességében azért nem érdemtelenül és ami a legfontosabb, nagyon sok tapasztalattal érkezik az első kínai pilóta az f1-be. 
 
Az imént említett Piastrinak sem kell szomorkodnia, hiszen az Alpine bejelentette, hogy ő lesz a csapat első számú tartalékvrsenyzője 2022-ben. Így az ausztrál ott lesz közel az összes nagydíjon. 
 
Nem kellet rá sokat várni, hogy kitudódjon Giovinazzi új helye, ő a Formula E-ben folytatja a Dragon istálló színeiben. Az f1-ből sem kell kimaradnia, hiszena Ferrari tartalékversenyzője lesz, ezért nem kizárt, hogy láthatjuk majd első szabadedzéseken a vörös autóval. Mindezek mellett, lehet, hogy az IndyCar-ban is fel fog bukkanni, vagy akár a Ferrari Le Mans-i projektjében is viszontláthatjuk még az olaszt. 

kép: f1 fansite

A bejegyzés trackback címe:

https://gumikopas.blog.hu/api/trackback/id/tr9617740528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása