Gumikopás Blog

Hírek, vélemények, elemzések az F1 és az autósportok világából

Pilótapiac: Az utolsó ülések sorsa

Az elmúlt napokban, hetekben a pilótapiac több ügyének végére, hivatalosan is pont került. Herta super licens kérelmét elutasították, bejelentették Zhout, Tsunodát, és Latifi távozását. Bár mindezeket már eddig is 99 százalékos bizonyossággal tudni lehetett, így is van még négy ülés aminek a sorsa kérdéses, vagy még nem bejelentett.

williamsf1_78078_hires.jpg

ALPINE & ALPHA TAURI

Az Alpine a múlt héten tesztelt nálunk, a hungaroringen zárt kapuk mögött. A tesztet eleve Oscar Piastrinak szánták, de az ő kikerülésével, a junior akadémia következő pilótájára, Jack Doohanre szállt a tesztelés joga. Az Alpine vezetői úgy döntöttek, hogy "külsősöket" is pályára küldenek, meghívásos alapon. Így keveredett a ringre Antonio Giovinazzi és Nyck de Vries. Mind a hárman 1-1 napot körözhettek. Azonban az Alpine elsőszámú kiszemeltje mégsem a tesztelt három úr valamelyike, hanem Pierre Gasly. Természetesen ezzel egy nagyon kompetens versenyzőt igazolnának és az Alonso-Piastri féle fiaskót is palástolnák valamennyest ha egy tiszta francia párost hoznának össze. A Renault célja az Alpine brand visszahozásával egy francia nemzeti csapat létrehozása volt.

si202207240274_news.jpg

Gasly ugyan jelenleg szerződéssel rendelkezik jövőre az Alpha Taurihoz, de ezt a Red Bull kész elengedni, ha leigazolhatják Nyck de Vriest. A Red Bull család emellett egy vaskos pénzköteget is kér, mivel Gasly felnevelésébe rengeteg anyagi erőforrást invesztáltak és ezt szeretnék - legalább valamennyire - kompenzálni. Financiális szempontból eddig elég messze álltak egymástól a felek, de az elmúlt napokban nagyot közeledtek az álláspontok, és a hírek szerint a megállapodás megköttetett, ha még nincs is aláírva a kontraktus. Ha esetleg ezen egyesség mégsem tud megvalósulni a Red Bull és az Alpine között, és Gasly marad a Tauriban, akkor a franciák nagy valószínűséggel de Vries szerződtetésén fognak ügyködni, természetesen figyelembe véve a teszten róla szerzett tapasztalatokat. 

WILLIAMS

 A groviak elsőszámú, sőt szinte egyetlen jelöltje, a saját pilótaprogramjuk legelőkelőbb tagja, Logan Sargeant. Ő a tökéletes jelölt erre az ülésre. Megvan a tempója és a tehetsége. Nagyon erős újonc szezont fut az F2-ben, ahol jelenleg a harmadik helyen áll. Emellett egy jó adag szponzori pénz is tudna hozni, amire egy Williams féle kiscsapatnak égető szüksége van, bár mióta megtörtént a tulajdonosváltás, azóta már nem áll annyira rosszul a csapat szénája anyagi szempontból. A harmadik indok pedig, hogy Sargeant amerikai.

williamsf1_63274_hires.jpg

A Forma-1 már évek óta kiállt egy amerikai versenyzőért, ezért is akarta annyira Colton Hertát az F1-be Helmut Marko és a Red Bull. Mióta az Forma1-et az egyesült államokbeli Liberty Media birtokolja, azóta a sport sokat közeledett az államokhoz. Jövőre már három versenyt rendeznek, és logikus következő lépcső egy amerikai versenyző. Sargeant szerződtetését forszírozza Williams vezetése is. Az amerikai nagydíjra már be van ütemezve egy első szabadedzéses bemutatkozás. A csapatfőnök Jost Capito beszélt arról többször is, hogy megtehetik egy fiatal versenyzővel való kísérletezést a rajtrács végén. Emellett rengetegszer nyilatkozott elismerően Sargeantről. Egy szó mint száz, minden jel arra utal, hogy 15 év után ismét lesz állandó amerikai pilóta a mezőnyben.

HAAS

A négy ülés közül a legnagyobb kérdés a Haasnál van. Mick Schumacher - ha a szezon maradék futamain csodát nem művel - távozik a csapattól és a Ferrari kötelékéből is. Egy szerződésbe nem foglalt megállapodás szerint a Haas egyik üléséről a Ferrarinak van "joga" döntetni. Ennek megfelelően a két fő esélyes Antonio Giovinazzi és Robert Shwartzman. Az elmúlt hónapokban Binotto sokszor méltatta Shwartzmant, aki többször is tesztelt a Ferrarival Fioránóban, és úgy nézett ki, hogy felé billen a mérleg kettejük között. Giovinazzit viszont meghívta az Alpine a hungaronringi tesztre, ezzel az olaszt nyomást tudott gyakorolni a Ferrari felsővezetésére. Az üzenet átjött maranellóban és most ismét úgy néz ki, hogy Giovinazzi az elsőszámú kedvezményezett, de ez még korántsem egy lefutott meccs.

1019334658-lat-20220904-gp2215_130641_als1283-377.jpg

Günter Steinerék persze inkább megtartanák azt az ülést maguknak. Elsősorban Hülkenberg nevét lehetett ez ügyben hallani, de Steiner nagyon sok felé tárgyal, persze elsőször a Ferrari vezetésével kell megtalálnia a közös hangot.

Összegezve, jelenleg bejelentve még nincs semmi, de nagy bizonyossággal lehet mondani a Gasly – Alpine, a Nyck de Vries – Alpha Tauri, Logan Sagreant – Williams párosításokat. A Haas esetében pedig talán Giovinazzit lehet kiemelni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gumikopas.blog.hu/api/trackback/id/tr4217943160
süti beállítások módosítása